Magic

A német nyelvű bűvész matiné előadása annyira hatásosan indult, hogy a nézőtéren ülő izgatott gyerekek már a tíz perces humoros, bemelegítő szöveget is tátott szájjal, a csodálkozástól tágra nyílt szemmel követték. A fiatal művész egészen addig lubickolt a bámulatban, amíg rá nem döbbent, hogy a hallgatóság nagy része egyetlen szót sem ért abból amit mond. A kicsik meg azt hitték, hogy ez már a bűvészkedés, ilyen sokáig halandzsázni és ilyen folyékonyan. Aggódni kezdtem, hogy a következő félórában szóvicceket és kártyatrükköket fogok suttogva magyarra fordítani, de a közös varázsige tanulásra már egy hullámhosszon volt az egész csekély értelmű medvebocs bagázs. Mindenki együtt kiabálta, hogy 'Hókusz Pókusz Schweine Kusz', aztán cuppogtak a levegőbe veszettül.

Bár az előadó megjelenése kevéssé volt cizellált és mellőzte az olyan kötelező elemeket, mint a varázsköpeny és a csúcsos süveg, sőt, inkább egy futbalistához hasonlított bundesligás frizurával, farmerben és edzőcipőben, mégis kiváló arányérzékkel terelgette a rajongó óvodásokat a hisztéria felé. A ráhangolódás a varázspálca bemutatásával kezdődött, ami mindig éppen akkor konyult le, amikor a bűvész egy pillanatra másfelé nézett, és hiába a figyelmeztető bekiabálások, csak nem sikerült a renitens eszközt csaláson kapni. Magasra csapott a gyermeki jókedv ennyi huncutság láttán. Volt aztán szájból végtelen sál előhúzása, kötélre kötött csomó eltüntetése, pálcatáncoltatás és érme előhúzása gyerekfülből. Semmi olyan, ami a szülőknek fejtörést okozott volna, de az apróbb közönség soraiban szinte szikrázott a levelgő ennyi csoda láttán.

Az utolsó szám előtti felkonfban teljes csendes kért, mielőtt bemutatta szőrös, ám félénk kis cimboráját, egy lompos farkú, görényszerű kézibábot. A báb nagy szemhunyorítások és pisszegések közepette került elő kuckójából és míg egyik kezével ijesztő valósághűséggel mocorgatta a vállán pihenő kis állatot, a másik kezével simogatva igyekezte megnyugtatni. Az összhatás még a felnőtteket is meglepte, akik percekig találgatták, hogy vajon igazi állatot, vagy egy ritka tehetséges bábos keltette illúziót látnak. A mellettem kucorgó kócos bóbita, aki addig a legtöbb mutatványhoz hozzáfűzte a maga leleplező megjegyzéseit, most csak áhitatosan bámulta az izgatottan szimatoló jószágot és elcsukló hangon annyit kérdezett. 'Apa, szerinted utána meg lehet majd simogatni a gyűrűsfarkú makit?'

Arra a drámai fordulatra persze senki nem számított, hogy a prémes pajtás éppen a kettéfűrészelős szám szenvedő alanya lesz és a feszültség szinte tapintható volt. A dobozba zárt görény orra szimatolva kandikált ki az egyik oldalon, miközben a farka a doboz másik végén lengett. A kis kócos, könnybe lábadt szemmel szorította meg a kezem, amikor fémlapokat tolt a bűvész a dobozba, majd következett óh, a borzalom. A doboz középső harmada, benne a kisállat feltételezett pocakjával, hirtelen kicsúszott a helyéről. A kiskorú közönség riadtan felhördült fel, és a közhangulat érezhetően az addig szórakoztatóan szimpatikus fiatalember ellen fordult. Állat áldozásról nem volt szó. Az illúzionista azonban biztos kézzel, gyakorlott mozdulatokkal rendezte helyére a fej-tor-potrohot és hamarosan sértetlenül szabadította ki a plüss állatkát a dobozból. Az összeszorított öklök és görcsösen beharapott szájszélek ellazultak és a kisimult arcokat ismét beragyogta a leplezetlen csodálat. Varázslóbácsi, engem is...

Paralyze me

'Look, just because I don't be givin' no man a foot massage don't make it right for Marsellus to throw Antwone into a glass motherfuckin' house, fuckin' up the way the nigger talks. Motherfucker do that shit to me, he better paralyze my ass, 'cause I'll kill the motherfucker, know what I'm sayin'?' (by Jules Winnfield from Pulp Fiction)

Persze nem konkrét bénulásról van szó, csak amióta az aranykezű Béres doktor 15 éve először kötött masnit a szallagjaimra és közben az anesztes hölgy koktéljától mintegy háromszoros méretűre dagadt minden porcikám, azóta kerülöm az altatást. Talán még a mai napig is emlegetik a jelenlévők, amikor egy jóvágású srácot toltak a műtőbe, alaposan szétesett térddel, majd egy óra múlva kitoltak egy hibátlan lábú ogrét, az alaposan szétesett műtős stáb kezei közül. Biztos kizökkentette őket, mikor a szokásos, visszafogott utasítások helyett valaki hirtelen azt kiabálta, hogy 'töltés 500 volt, mindenki hátra, most!'.

Szóval azóta inkább csak egy szúrás a gerincbe egy akkora tűvel, amit még sosem mertek előtte felmutatni, rejtegetik, mint az ászpárt kézben. Elsőre még voltak fenntartásaim, hiszen van ott egy csomó dolog, aminek kifejezetten árt, ha tűvel szurkálják, de aztán idővel, ahogy egyre gyűltek a spinális élmények, nyilvánvaló lett, hogy a szakorvosok tapasztalata is folyamatosan gyarapodik. A kezdeti mélyre hatoló rándulás helyett, amit egy roppant kellemetlen, idegvégződésekig száguldó jéghideg hullám követett, alig 10 év alatt eljutottunk a szúnyogcsípést követő kellemesen langyos talp melegedésig. Tényleg, aki még nem próbálta, csak ajánlani tudom.

A protokoll szerint, érzéstelenítés után a lepedő alatt tapogatózni nem ajánlatos, mivel az ember könnyen kárt tehet magában, mialatt a bénult testrészeit igyekszik azonosítani. Rémisztő érzés, amikor a végtagjaink váratlan gyorsasággal kikerülnek a tudatos kontroll alól. Nem is szólva az intim részekről. Na, az aztán maga a vegytiszta horror. Amikor a kórterembe visszatolva a páciens némi tapogatózás után felnyög, hogy 'úristen, egyáltalán nem érzem a lábaimat, és még... a francba... be is szartam... vagy nem... ez csak a pöcsöm...'. Ezt, kivétel nélkül minden operált átéli egyszer. Persze a kellő rutin megszerzése után mindenki rádöbben, hogy az igazi kihívás mégsem az, amikor bemegy a érzéstelenítő, hanem, amikor pár órával később kimegy. Akkor indul csak igazán a tánc.

A fájdalomnak és a tűrésnek nyilván sok fokozata van, de van a folyamatnak egy mindenkire hasonlóan vonatkozó, kicsit mulatságos, de inkább aggasztó vetülete. Bár a gerinctáji érzéstelenítés hatása csak kb. 8 óra után csökken érezhetően, de a hólyagok ürítését már a hatodik órától ajánlott megkísérelni. Ha nem sikerül időben megitatni a kacsát, akkor jön a katéter, ami éppen megfelelő ösztönzés egy ilyen lehetetlenül kellemetlen helyzetben. Az idegpályák működése a derék irányától a lábujjak felé áll helyre folyamatosan, ami annyit jelent, hogy először érezni a hólyag teltségét, és csak később az alhasi izmok feletti irányítás képességét.

Szerencsétlen esetben, mint ahogy a hétvégén történt, a záróizmok ellazítása még legalább egy óra múlva esedékes, amikor a hólyag feszessége már elviselhetetlen fájdalmat okoz. És ez nem csak az az egyik lábról, másikra állós, ágyékmarkolászós visszatartás. Ez a görcsös fájdalom képes elnyomni még az operált terület ébredező szinapszisainak fájdalom sikolyait is. Nincs az a légzés és lazítás, ami aranyesőt fakaszthat idő előtt. Mintha az a testtáj, azok az izmok nem is hozzád tartoznának. Mikor már fokozhatatlan volt a feszültség, és éppen aggódni kezdtem, hogy ennek elkerülhetetlenül szervi sérülés lesz a vége, az alhasi idegpályák felszikráztak, és hullámokban kezdem érezni a hasfalam és a felső combom. Igyekeztem ellazulni és csengettem a nővérnek, hogy hozhatja az edényt, már a határidő előtt nyerésre állok.

Amikor a takarót megemeltem, kiderült, hogy a meleg hullámokat mégsem az idegek regenerálódása okozta. Az ok sokkal prózaibb volt, de legalább nem kellett tovább aggódnom, a hólyagom repedésétől. A nővér megnyugtatott, hogy ennél azért okosabban működik a kiválasztás. Közben biztonságos távolságba helyezkedett, mivel párbeszédünk alatt, elszabadult locsolócsőként csökkentette a szervezetem a túlnyomást, amiből továbbra sem éreztem a világon semmit. Normál esetben szégyelltem volna a helyzetet, de érezhetően csökkent az izmok görcsös feszessége, úgyhogy végre megint kaptam levegőt. Kedélyesen kacagtunk a pillanaton, ujjaimmal a győzelem egyezményes jelét mutattam. Két dologban úsztam, és a másik a boldogság volt.

Star is born

A gyerek napról-napra új dalokkal, versekkel jön haza az óvodából, elszavalja, elénekli, bemutatja. Minden este nagyszínpad. Lehet benne gyönyörködni, tervezni a jövőt, látni benne már most a vadakat terelő juhászt, aztán hétvégén boldoggá tenni a nagyszülőket, vendégségben dicsekedni, csinálni belőle a vásári mutatványt. Mentségünkre legyen mondva, hogy a szélesebb nyilvánosság iránti igény teljesen önkéntes vállalás, jön magától, mélyről, őszintén. Neki is szenvedélye a szórakoztatás, hát istenem, nem ő az egyetlen. A családban.

Látszott ez már a kezdetekkor, amikor 2 éve március 15-én felkönyörögte magát a Lánchíd végébe felállított kisszínpadra a néptáncosok szünetében és a hangosítótól csengő hangon mikrofont kérve, elénekelte az 'orgona ágát', a nézőtéren ülők nagy derültségére. Aztán meghajolt, visszaadta a mikrofont és egy kürtöskalácsban állapította meg a honoráriumát. A helyzet az idő múlásával nem javult sokat, az ismeretlenekkel való találkozás mindig jó alkalom az önkifejezésre, csak a szülők arcán rögzült lassan társaságban a szorongó tekintet, hogy nem mi voltunk, nem mi mondtuk, elszabadult a versmondó lány.

Aztán arra gondoltam, hogy segítek az óvodának, leveszem a válláról a teher egy részét, tanítok én is a gyereknek, ne mondják, hogy a szülőknek csak a gyümölcs jut. Főleg, hogy már egy hónapja mást sem hallottam, mint szüreti dalocskákat és verseket. Túladagolták kicsit a mustos témát. Még egy ének 'szőlőszem szomszédról' és megtanítom neki a 'kurva nagy óriást'. Had örüljenek a kispajtások, hogy valami használhatót is hallanak a játszón. Végül mégis úgy alakult, hogy az egyre súlyosbodó királylány öntudat miatt inkább a katonadalok mellett döntöttem. Kossuth Lajos azt üzente. Az az igazi magyar nóta, egyenesen a gyökerekhez.

Azt persze nem tudtam, hogy az óvodások füle legfeljebb egy tiszta kvint kiénekléséhez van megbízhatóan kalibrálva. Ehhez képest az 'éljen a magyar szabadság'-ban hallható hangköz (ezt csak a szintén énekből érettségizők kedvéért) éppen egy fél hanggal nagyobb, ami hát, sajnos csak ahhoz elég, hogy a gyerek nem különösebben érzi a különbséget, nekem meg, mintha a táblát karmolnák kilenc incses körömmel. Valamint nem véltelen, hogy az ovis dalok többsége egyújjas kesztyűben is lekisérhető furulyán. Piaci rés leszázalékolt favágóknak. Igy történt, hogy az osztrák csúszdaparkból hazafelé, pusztán pedagógiai céllal, pár ezerszer elénekeltük, hogy a 'híres Komárom be van véve', és ez, hogy is mondjam finoman, nem hozott minket közelebb Klapka Györgyhöz. De legalább a hátsó sor jól mulatott.

Aztán már az első is. Az út vége felé azon kaptam magam, hogy kínomban az 'újra itt van a nagy csapat' kezdetű Illés számot énekelgetem, elkerülendő a hipnotikus állapotot, amit a mintegy négy órája tarató recitálás idézett elő. A 'ne csinálj felfordulást' zárósor után, rögtön elhangzott hátulról az obligát kérdés, hogy akkor pontosan ki ne csinálja a felfordulást? Kis töprengés után be kellett vallanom, hogy nem pontosan tudom, de gondolom a hallgatóság, aki eljött a buliba tapsolni. 'Neem, szerintem a Csaba ne csináljon felfordulást.' 'Milyen Csaba?' 'Apaa, hát a Nagy Csaba, aki újra itt van...'

Seattle grunge

Az MTV Unplugged in New York DVD elég sokat megy nálunk az utóbbi időben, egyrészt mert most jött meg postán, másrészt mert a hátizsákos, holland vonat utak és végtelen stoppolások hangulatát idézi, ahol szakadásig hallgattam anno a kazettát. Uh, repül az idő, 1995 volt. Van még egy harmadik ok is, ami átível a generációkon, egy 4 éves szőke grungy alakjában. Szívesen üldögél a TV előtt és figyeli Kurt gitárjátékát, néha táncol, dúdolja a dalokat és együtt tapsol a közönséggel. Kicsit eklektikus az ízlése, Experidance-t néz, Nirvánát és Hahó Öcsit.

Kőszegen kávéztunk a múlt héten, és a kiscsaj éppen egy cipődoboz méretű krémessel harcolt, amit szokás szerint a díszítése és a mérete miatt választott. Pedig sütinél nem elhanyagolható tényező az íz, de ő egyelőre ragaszkodik a vizuális szempontokhoz. Miután lelegelte a dekorációt és az ostyát, nagylelkűen elém tolt mintegy fél kiló vaníliakrémet. 'Tessék, kóstold meg nyugodtan az egészet!' Megnyugtat, hogy lassan alábbhagy a természetes gyermeki irigység, ami sok fejfájást okozott mindnyájunknak az utóbbi időben. Meg is jegyezte a múltkor, amikor az öccse kitartó nyafogására, végre a kezébe nyomta az ollót. 'Apa, olyan jószívű vagyok, hogy könnybe lábad a szemem.' Sajnos, nem tudtam nagyon megdicsérni, mert igyekeznem kellett, hogy kiszabadítsam az eszközt a kicsi szájából, aki mohón póbálta a szerzeményt megenni, de értékeltem, mint első lépést.

A krémes maradékát majszolva, arra lettem figyelmes, hogy merően bámulja a pultnál békésen kávét szürcsölgető enyhén szakadt, hosszabb hajú srácot, aki a pultos lánnyal diskurált. Csendesen hozzám hajolt és odasúgta. 'Ez a fiú szerintem a Körkobén.' Alaposan megnéztem, és be kellett látnom, hogy az ismerősei közül, eddig tényleg ez a srác hasonlított legjobban Cobainre. Mondjuk nem voltak túl sokan. Az oviban meg senki nem hord nagypapa kardigánt és lenőtt kutyahajat. Talán még a szomszéd, 80 éves Ica néni hasonlít kicsit, de rajta eléggé látszik, hogy már nem egy pop ikon. Habár amiket összebeszél néha, az LSD-n még rajta lehet. Na mindegy. 'Hogy is hívták a feleségét? Igen, az a lány akkor, akivel beszélget, meg biztos a Körtiláv.' Na, tessék, beindult a fantázia expressz. Öveket kérjük becsatolni! 'Anya, szerintem tudod, hogy hívják a kislányukat? Körtenikő.' Mondtam. Gratulálok. Virágokat kérem az öltözőbe.

Unknown number calling

-Haló, haallóóó! Ja, igen, jónapot kívánok. Láttam a házat Velencén, és ki van rá írva, hogy 'eladó érd'. Na, most azt akarom megkérdezni, hogy akkor Érd eladó??? Mert ott engem nem érdekel, csak ha az a telek Velencén.
-...??? Ööööö, nem, nem Érd eladó, hanem a telek.
(Ez valami barom haverom lesz.)
-Akkor meg miért irta, hogy eladó Érd?
-Érd, mint érdeklődni. Mögötte a szám, amit hívott.
(Nem ez tényleg komoly, bazmeg, nem hiszem el.)
-Na jó, mindegy, van központi fűtés?
-Nem, nincsen. Ez egy 42 nm-es házikó. Illetve, de. Most, hogy kérdezi, magának tulajdonképpen van. Van egy konyhai központú villanybojler a központi melegvízhez, és egy nappali központú konvektor, ami a ház fűtéséért felel.
(Tessék, ehhez a hülyeséghez nőjjél fel. Idióta.)
-Ööö, aha, ööö akkor köszönöm.

Friends

Szombat, kártyaasztal, pocsék lapjárás. Néha hangzavar, néha csendes töprengés és a kettő között ezerszer lejátszott, rövid párbeszédek.

-Baszki, nagyon fáj a fejem most.
-És most?

Screw this

Doktor Szilva érdeklődve nézegette a térdemen keresztbefutó hosszú sebhelyet, ami már fehérre fakult az idők folyamán. 'Ez mi is volt, teljes térdkalácspótlás?' Sietve megnyugtattam, hogy azért nem gyűjtök annyira egzotikus beavatkozásokat, csak sima térdszalag szakadás és porcleválás a régi időkből. Szép, lendületes vágás volt, el kell ismerni, és oldalt megvolt a testvére is, ahonnan annak idején kivették a pótláshoz az ínszalagot. Ehhez jött még számos apróbb vágás és cigaretta égéshez hasonló heg, amiket Svájban gyűjtöttem be néhány, un. keyhole surgery útján, amikor számtalan izgalmas műszert toltak be a szervezetembe egy kamera kíséretében egy apró nyíláson keresztül. Van, akinek pénz van a bőre alatt, nekem többször is egy operatőr volt egy teljes operáló teammel. Legalább nem kell aggódnom. Ha úgy alakul, biztos elfér majd ott a pénz is.

A mentegetőzésem kezdett kicsit kínossá válni, pedig ez tényleg nem valami deviáns gyűjtőszenvedély, csak az évek múltával a végtagjaim rögzítései egyre rosszabbul reagálnak a kihívásokra. Mint utóbb kiderült ez a jelenség már a memóriámat is elérte. Közben Doktor Szilva hiába tekergette a lábamat, a panaszolt térdszalag lazaságot és folytonos térd-rotációt, amitől a korábbi napokban nyüszítve szenvedtem, nem tudta reprodukálni. Készen voltam amúgy teljesen, éppen 2 éve foltozta össze a térdem egy kombinált foci és snowboard sérülés után, és a két dolgot még csak nem is egyszerre csináltam, pedig annak legalább lett volna hírértéke. Ezek után az elmúlt 2 évet azzal töltöttem, hogy heti 100km bicajozást, 4 km úszást és tetemes mennyiségű bikram jógát töltöttem a lábamba rehabilitációként. Erre most egy rossz lépés, és esetleg kezdhetem előröl. Mindezt, persze nyakunkon a síszezonnal. Nyűgös voltam eléggé.

A doki gyorsan átküldött a röntgenbe, hogy jobban lássa a részleteket, majd a kapott képek felett hosszan töprengett és vakarta a fejét. Már éppen kezdtem volna aggódni, amikor kibökte, hogy ezek a csavarok, amik a lábamban vannak, ezek már több, mint 10 éves technológiát képviselnek, egy letűnt kor nyomai, amiről ő, rendkívül tapasztalt, ám fiatal ortopédus lévén, olvasott ugyan, de a gyakorlatban soha nem alkalmazta. Azok a csavarok ott a röntgenen, öregebbek lehetnek, mint a diplomája. Szóval, hogyan lehetséges az, hogy a 2 éves operáció helyén 12 éves csavarok látszódnak. A válasz ott volt a nyelvemen, csak mondani kellett. 'Hát, …ööö, szóval, ...ööö.' Minden kétséget kizáróan nagyon meggyőző voltam.

'Na, akkor mutassa a másik térdét!' És micsoda meglepetés, a másik térdemet rögtön felismerte, mert véletlenül ott is volt pár műtéti heg és cigaretta nyom. Persze ez nem változtatott azon, hogy a röntgenezett lábam nem működött valami fényesen, de legalább a ‘pénztártól való távozás után’ esete nem állt fenn, ami azért őt is biztos megnyugtatta. Az is valami. Én meg csak szabadkoztam hülyén, mint akit mégis rajtakapott Columbo az epizód végén, a ...csak még egy kérdés-sel. Aztán már mondhattam, hogy tényleg nem a gyűjtés miatt, csak hát ennyi vágás között ki emlékszik már, hogy melyik szikéhez, melyik arc tartozott? Hiába volt minden, maradtam volna inkább a bélyegnél. Nem, nem annál, hanem amit az albumba kell.

Say, please

-Anya, nekem is adjál inni!

Csattant fel a kócos királylány a vacsoránál, amikor látta, hogy az öccse két, némileg nyálfröccsentős, nyelvpörgetős blam-blam közben nagy kortyokban nyeli a vizet a kék műanyag pohárból. A kicsi kommunikációs repertoárja a közelmúltban bővült jelentősen, azóta nagyon szigorú nézéssel párosuló fejbólintással irányítja az őt körülvevő világot. De nem ám biccentget, mivel az egy évesek finommotorikus mozgása még kizárólag a HIFI berendezésre koncentrálódik. Az élet egyéb területeit a balesetveszélyességig bátor lendület jellemzi. A 'nem'-et például olyan széles amplitúdóval produkálja, mintha letörték volna a visszapillantóit, és most mindkét irányba szabad szemmel kellene ellenőriznie a mögötte haladókat. Ennél csak az 'igen' viccesebb, amit, talán a nyomaték kedvéért, rögtön derékból bólint. Ehhez jön még a fenyegető nézés, szúrós tekintettel, mintegy ráutaló magatartásként, hogy ez itt most nem játék, hanem még a paradicsomból, igen, még.

-Ejnye, mi az, hogy adjál? Nem hallottam a varázsszót!

Látszik az arcán a koncentráció, mélyen elgondolkozik egy pillanatra, kezében a kanállal, hogy ezt már lejátszottuk, ezt a szituációt, csak nem emlékszik? Vagy most mit kellene mondani, hogy ő is ihasson? Talán csak beugratás, hiszen a másik, az meg csak blam-blamozott, meg nyomta ezt a fura, lengetős bólogatást, neki meg akkor valami varázsszót is tudni kellene. Tiszta szívás ez a nagylányság. Nem, ez a varázsszó még nem volt, emlékezne, hiszen királylány, de akkor meg mi lehet? Aztán halkan, óvatosan, kicsit kérdő hangsúllyal kiböki.

-Csiribí-csiribá...?

Eyes wide open

Hiszen minden ember életében eljön a pillanat, amikor felteszi magának vagy másnak a kérdést, amit szemöldökráncolós, tarkóvakarós töprengés követ.

-Vajon Észak-Amerikában mindig északa van?

Bad attitude

Az óvoda a szórakoztató időtöltés mellett azért is hasznos, mert fejleszti a gyerekek vitakészségét, ösztönzi a kompromisszum keresést és az érdekérvényesítést, megtanít okosan érvelni. Az apró közösségben begyakorolt párbeszéd panelek az élet számos területén használhatók. Vannak persze helyzetek, ahol nem, de ezt három évesen még nehéz mérlegelni.

-Anya, pisilnem kell!
-Akkor szaladj a mosdóba gyorsan!
-Nem, hanem te szaladjál!